Olyan gyanús csend honolt a falu innenső felében, hogy már egy jóízűt fingani sem lehetett a kandalló melegében.
A síri csend oka, hogy meghalt a falu legöregebb és legbölcsebb fája, Kis Ferenc, a fa. Elhihetitek, ennyi szomorúfűzet még nem látott a mező A halál oka autóbaleset, amit mutánssá részegedett tinédzser teknőcök okoztak. Szerencsére a bebaszott művészurakon volt páncél, no meg a teknőjük is jól véd. A csöndben csak a helyi asztalos kopácsolása sejlett fel időnként. Fakopáncs, a strucc ugyanis éppen koporsót faragott Kis Ferencből, a maradékot meg sunyiban félretette tűzifának, mert nagyon fázós volt a lábfeje.
A sírgödröt Jan-Claude-Vakondnak kellet volna megásnia már régen, de senki nem bírta felébreszteni, ugyanis tegnap úgy bebaszott, hogy nem talált haza. Jan-Claude mindig is szeretett fittizni a hölgyeknek, állítólag egyszer olyan mélyre leásott, hogy feljött a 4-es metró - a falubeliek nem kis vígazságára, mert az úgy ahogy volt elvitte a TV-Medve húszmillás víkendházát.
Szóval ilyen halk kopácsolásban teltek az órák, ám egyszer csak megérkezett Gyurma a kôgazdag papagáj, aki azóta volt ilyen tehetős mióta németben telecsípte a heller-bögöly. Az ünnepélyes csendnek hamar vége szakadt, ahogy Gyurma bejelentette, megveszi a falut onnantól idáig. Ezzel rögvest nem lett népszerű, hisz mindenki tudta, hogy az onnantól idáig eső rész a falú legjobb része, és nem kisebb értékek találhatóak itt, mint a kerti csap meg a pöcegödör. Szarni meg aztán mindenki nagyon bírt. Ja, és itt lakott a Jajjpók is, akit szintén mindenki nagyon bírt, mert egyrészt lófaszt se zavart, másrészt volt Playstationje.
Percek alatt kisebb félkör formálódott Gyurma köré, hogy fentről pont úgy néztek ki mint egy egyszemű szmájli. A falusiak mondták, hogy nem eladó, meg különben is a kurva anyád, de Gyurma erre papírokat vett elő és lobogtatta mindhiába, mert a faluban senki nem tudott olvasni. (Sík hülye volt mindenki mióta bevezették a házipáleszt a melegvíz helyett). A békés megoldás érdekében gyorsan fel akarták hívni a jártasságos Problema Pontyot, de annak megint lemerült a telója.
A hangzavarra most már előjöttek a büntetett előítéletű sas ikrek is, Balhé Sas és Bolhá Sas, és soha nem hallott káromszavakkal próbálták oldani a feszültséget.
- Kuss legyen ott hátul! - válaszolt nekik készségesen Gyurma, amire még az amúgy békés Bartók Béka is kiöltötte a nyelvét, de nem lehetett komolyan venni, mert véletlen pont elkapott egy legyet.
- Hadd suhintom meg ezt a városi gecit! - jeligével rontott át a tömegen Balhé Sas, de szerencsére megbotlott a sün cipőfűzőjében, és mire feltápászkodott, már odaért a helyszínre Gyipó, a vizilő, aki tekintély-parancsnok volt. Na erre újfent dermedt csend támadt, még a strucc is megfagyott kopácsolás közben. Gyipó a szünetet gondolatai összeszedésére használta, majd választékos Szerb horvát nyelven elküldte Gyurmát a pékkurvák faszára, és díszítésként olyan cifrát mondott Na'vi-ul, hogy a nap szégyenében fizetett szabadságra ment és egy másik galaxisra sütött az év végéig. Ne félj, lett is olyan hideg, hogy az egész falu a pöcegödrön korcsolyázott, kivéve Fakopáncsot, a struccot. Neki nagyon fázott a lábfeje.



Szegény répák....
Minden elimerésem, ügyes! Tetszik a honlapotok. Íg...